A tegnapi nagyszerű írás után továbbra is irodalmi témánál maradunk. Titeket is arra bíztatlak, hogy küldjetek nagyívű beszámolókat amik egészen biztosan ott lapulnak az agyatok mélyén, mert ezek fölött a képrejtvények fölött eljárt már az idő, és beküldhetné bárki azt, hogy menny te a halál faszára, már mindenki csak kényszeredetten vakargatná az oldalát, hogy hát jó, de valami újabb féle kellene már. Szóval ma Stanislav Lemhez támadt kedvem, akiről kevesen tudják, hogy megírta a

Pipacsok? Rózsák? Dáliák?
Szebbek a genitáliák!
Azt mondják a modern elvek,
éljenek a nemiszervek!

versikét, és sok hasonló galádságra is kapható volt. Nekem pedig az a véleményem, hogy a rímelő vers a szóvicc szalonképesnek mondott változata.

Nyolcat üt az óra – visznek a bitóra,
Vigyorog a család, mert a család galád!
Ipad mondja: juhaha, becsukták a dutyiba,
Napad mondja: halihó, várja már a nyaktiló,
Sógor mondja: kuss, akármerre fuss,
Akárhová menekülj, hóhérkézre juss!
Egyedem-begyedem, tengertánc, sógorasszony, mit kívánsz?
Nem kívánok egyebet, tányéron a fejedet!
Mert a rokon kaján, röhög a rokona baján,
Ha nem röhög, püföli, ha teheti, megöli!
Öcs a bátyját bajba dönti, nagynénéd a mérget önti,
Nagybácsikád kardot ragad, ha nem hiszed, nézd meg magad!
Hetet üt az óra, most hallgass a szóra:
Pusztuljon a rokon, akármilyen fokon!
Amíg él a pereputty, addig nyugton ne aludj,
Atyafi egy se ússza meg, mind a hóhér nyúzza meg,
Föld alatt a helye, hulljon le a feje!
De aztán se ejtőzzél, mindenhová rejtőzzél,
Mert a rokonok holtig élnek,
Házadban is hozzád férnek,
Álmodban is utolérnek.

A mű, amiből idéztem, megtalálható itt.