Ha a szóvicceket egy koordinátarendszerben árbázolnánk, a két tengely tudományosan a kitalálható-kitalálhatatlan, illetve a rossz-szar (a szar szóvicc az, ami annyira rossz, hogy az már jó) értékeket jelezné. Na, ebben a rendszerben Erika Zangolna meséje valahol a legszégyenletesebb sarokban, a kitalálható és rossz fertályon helyezkedik el. Na, ennyi idő volt megtalálni az alt-F4-et.
Titusz valójában egy kövér spanglival vonult el a várfokra, gondolta ott nyugta lesz, senki nem hadonászik handzsárral az orra előtt. Rá is pöffentett a zöldre, ám amikor a közepéhez ért, hirtelen szédülés fogta el. Tántorogni kezdett a frissen beszerzett jamaikai cucctól, megbotlott, és átbillent a fal peremén. Utolsó pillanatban kinyúlt a kezével, hogy az ereszcsatornába kapaszkodjon, és onnan visszatornázza magát, de elvétette, és helyette egy ellenséges, zászlót kitűzni készülő katona lábikráját kapta el. A lendülettől megbillent a derék ellen, és együtt zuhantak zászlóstul a mélybe.
A kérdés: mit kiáltott Titusz a nagy pillanatban?
Megoldás: Törököt fogtam, nem ereszt!