Itt a pont, amikor trónra kell emelnünk egy olvasót, aki nem más, mint Tamás. Az alanti levéllel kísérte a fenti képviccet:
szerintem akkorát vág, hogy inkább nem is mondom el a megfejtést, ha nem tudjátok, jobb lesz, ha lehúzzátok a rolót. :) És ha ezt sem publikáljátok, akkor azt kívánom, hogy egy nicaraguai dementia-othonban kelljen fellépnetek, és nevetésenként kapjátok a pénzt.
Szép napot!
Tamás
El se merem árulni, hogy hosszú mádpercekig bámultam az ábrára üres tekintetel, aztán átmentem Stökihez, aki rápillantott, és azt mondta, debil vagyok, ha nem jövök rá. Nagy lassan esett le, azóta vagyok tamásista.
