Ob(TM) történelmi minigalériájának második szereplőjéhez igen nagyot kell ugranunk az időben Betmen Gábor korától. Hipp-hopp, már a rendszerváltás után vagyunk, amikor a gazdaság irányításának több kulcspozíciójában is feltűnt az ember, akinek a műszaki…
Íme élő klasszikusunk, Té Rolandinho vizuális villámreakciója a híresembeszőrű híresemberre: a híresemberszőrű hal. Nagy öröm, itt hogy minden élőlény megkapja a magáét.
És milyen jót! Napok óta a nagy kedvencem, egyben új háttérképem ez a "híresemberszőrzetű híresember" ritka kategóriájába tartozó remekmű. Kínos is, hogy pont erre a blogra posztolom be, de nem tudok ellenállni. A grafika logikus válasz a mindenki fejére hitlerbajuszt…
Ezennel elindult ob(TM) történelmi minigalériája a magyar história kevésbé ismert, de annál agyrohasztóbb figuráiról. Elsőként ismerkedjetek meg azzal az erdélyi fejedelemmel, aki társaitól eltérően nem tudott repülni, sőt röntgenlátása vagy különleges nyúlóképessége sem…
Az igazán fárasztó nagybácsi-unokaöcs-humor kedvelt céltáblája a végbélnyílás. Csak azért, hogy ne felejtsétek el, mennyire fárasztó ez a viccfajta, beteszem blogunk legendás figurájának, Bisztő Gyallának frissen beküldött trágár förmedvényét: Hogy hívják azt a seggbe…
Van a rossz, a rosszabb, a legrosszabb, és a névkiegészítős ovisvicc. Most szégyellem, hogy a Föld lakója vagyok. Hogy miért? Mert Mr. Stoker bevetette az ovishumort:Hogyan hívják azt a ficsillát, amelyik nem fél? Bátorficsilla.
Tessék mondani, ha valaki gyakran látogatja a tintákat a művészboltban, az az inkvizítor? - köszönt be a minap Cutie cimborám, én meg felírtam magamnak, hogy ha legközelebb összefutunk valami vendéglátóipari egységben, egy hangos "A nép nevében!" kiáltással csapjam…
De még mennyire. Ez azonban ne lepjen meg senkit, K. Gábor a piarista gimnáziumban egy hittanórán elkövetett "Áin és Kábel"-benyögéssel lett 3 évre az osztály legnépszerűbb embere. Hogy mi az, ami előhozta ezeket a rémes emlékeket belőlem? Ez:Melyek a legnehezebben…
Rossz viccként sem értelmezhető, de annál megrázóbb esettanulmány Entai grafikája és levele. Minden együttérzésünk azoké, akiknek még a munka előtti, elvileg boldog években is corporate bullshitet kell fogyasztaniuk nap mint nap. Csináltam egy elképesztően szar képviccet most…
Hogy Sztálin miért pusztított el közülük olyan üdítően sokat? Utólagos magyarázatot adhat GG két "szellemessége". Ha lenne fegyverem, nem haboznék használni.Szeretnék táptalajt adni a blogon az utóbbi időben örvendetesen elszaporodott értelmiségi-szapulásnak.…
Most jön a megtorlás amiért egy régebben beküldött példányom nem került fel az oldalra. Üdv: Oranzsos Drága Oranzsos, már csak ezért a förmedvényért - érted, förMEDVÉnyért - érdemes volt megaláznunk téged, ennél pihentagyúbb, értelmetlenebb, fárasztóbb híresemberfejű…
Nem elég, hogy itt egy újabb hét méteres süllő nélkül, de CyberDj is kelti a hangulatot. Méghozzá a homlokhasogatósat. A zsibbasztót. Ismerkedjenek meg a nagybácsihumor egyik 2009-es mélypontjával:Hogy végezte az osztrák autóversenyző az egyetemet?Magna cum Lauda
A minimalizmus azért jó, mert a puritán grafikai stílus valamiért különösen durva képvicceket eredményez. Balázs például sikeresen csalt elő fájdalmas sikolyt a születésnapi bulizástól teljesen eltompult agyamból. Hadd legyen ez is reménytelen hét! A megfejtés, ha nem lenne…